HÍVJON MOST! +36 (30) 945-4662
ADOMÁNYOZZ MOST!

Levél Telkiből

Mottó: „nehéz a sivatagból a homokot kiporszívózni, de Kálmán megkísérli…”(Balczó András) Drága Kálmán barátom! Mikor megjelentél életemben, tudtam, hogy mi valamiképpen összetartozunk. Kalandornak tűntél, az is vagy! Igenám, de én is az vagyok. Engem viking őseimtől örökölt génjeim köteleznek erre, Te pedig Isten kegyéből lettél ilyen. Tudtam, tudom, az Ő védő pajzsa ott lebeg előtted. Ez bebizonyosodott két szívműtéted túlélése során. Nekem pedig a legyilkolt 90 levente között ott, Pozsonyligetfalun a tömegsírban ágyaztak meg. Itt vagyok mégis. Túléléseink isteni akaratból származtathatóak, mindkettőnknek az Úr szánt még elvégzendő feladatokat. A legnemesebb feladatot az úr a Te ismeretségével adott: találkozhattam Jimmy Carter egykori amerikai elnökkel, nem is egyszer, kétszer. Ő volt az, aki az amerikai fogságban lévő szentistváni Koronánkat vissza adta elnöksége idején a tulajdonosnak, a Kárpát Haza népének. Mikor vele az amerikai Americusban éppen a Házat Hazát ügyben találkozhattam, László fiam által készített aranyozott Szentkorona másolatot adhattam át neki és feleségének. Ezzel fejeztük ki népünk köszönetét nemes tettéért. Azóta ez a Korona díszíti otthonát. Akkor az átnyújtásakor Vácott, az elnök úr megkérdezte, vajon miért ferde a kereszt? Tudtam, a protokoll nem engedi meg a hosszas feleletet, engedélyt kértem és kaptam tíz percet a rögtönzött történelem leckére. Már egy óra is elszaladt, mert az elnök úr unszolására dióhájban egész vérzivataros történelmünket elő tudtam adni nagy érdeklődésétől kísérve. Végére érve, az Elnök megkérdezte, ezt akkor ott a parlamentben, mikor kezében volt a Szentkorona, miért nem mondta el neki senki? Igen, Kálmán mi magyarok túl sokat hallgatunk, s nagyon kevesen vagyunk, akiknek szívügye Kárpát Hazánk vérzivataros története. Most is, mikor feltártuk a pozsonyligetfalui tömegsírokat, eszembe jutott kalandom Jimmy Carterrel. Magamban feltettem a kérdést bajtársaim csontjai felett ott, 907-es pozsonyi csata helyszínén, vajon nem éppen az akkori csata magyar nyilaktól eltalált hősök sírja tetején lettek a leventék eltemetve? De, ahogy akkor Vácott az amerikai elnök feltette a kérdést, itt is a történészek egy hasonló kérdéssel megválaszolásával adósak és ez az elhallgatott Pozsonyi Csata! Kálmán barátom, hogy most mindezeket  nemzetünk történetében szerepet játszó kérdéseket magunknak feltehetem, Neked, áldásos működésednek köszönhetem. Telki, 2015. július 13. Petőfi Sándor eltemetése előtt négy nappal.

Administrator

Házat-Hazát Alapítvány adminisztrátora

Összes bejegyzése

Válasz

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..